Beilleszkedés az új munkahelyen

2019.01.09

Ha most kezdessz az új munkahelyeden vagy vezetőként új kollégákat kell integrálnod a csapatodba ez a poszt éppen neked szól! 


Életemben nem sokszor váltottam munkahelyet, de így is volt szerencsém többféle tapasztalatot szerezni a beilleszkedés terén, mitöbb volt már rá lehetőségem, hogy én magam is részt vegyek integrálási tervek elkészítésében, kivitelezésében, több alkalommal is.

Kezdjük az érzelmi oldallal. Első nap az új munkahelyen. Nagy izgalommal várod, készülsz testben és lélekben, eltervezed, hogy mit fogsz felvenni, hogyan mutatkozol majd be az új kollégáidnak, hogyan teszel majd jó benyomást, hiszen tudod ez már 5mp alatt kialakul és visszafordítani hatalmas energia. És láss csodát a tervezés és a tudatos felkészülés meghozza az eredményt! Lenyűgöző vagy, sziporkázol a bemutatkozó beszélgetésen, csupa mosoly vagy. Lelkesen töltessz ki minden papírt, hatékonyan letudod az orvosi alkalmasságit és nem felejtetted el a kilépő papírjaidat sem magaddal vinni. Mit vársz el a munkáltatódtól? Hogy ő is készüljön erre a napra! Amikor megérkezel, a HR-es vagy a közvetlen vezetőd fogadjon, segítsen eligazodni az új szituációban. Ez a legtöbb helyen jól működik is, ami viszont sokszor hiányzik a terv aminek a mentén megtanulhatod a céget, megismerheted a részletes napi feladatokat, az elvárásokat, a jogköröket és a kötelezettségeidet. Ezzel megóvnának téged és persze magukat is attól, hogy tapasztalati úton, magadtól kelljen rájönnöd a szokásokra, esetleg szabályokra.

Amennyiben kapsz integrálási tervet, annak a tartalma és a felépítése nem biztos, hogy tökéletesen naprakész, de ez már jó jel, lesz minek a mentén elindulnod.

Ha azonban nincsen akkor sem szabad kétségbeesni! Készítsd el magadnak ezt a tevet, az előzőekben szerett tapasztalataid alapján, írd össze, hogy mik azok a pontok, témakörök, amikben információra van szükséged és kérdezz! Gyűjtsd be az anyagokat, ütemezd őket és tanulj!

Keresd meg azokat a kollégákat, akik már régóta a cégnél dolgoznak, akik rendelkeznek tapasztalattal a működést illetően. Kezdeményezz beszélgetést, ebédeljetek együtt vagy kávézzatok délután, esetleg menjetek el együtt futni munka után, találj rá alkalmat, ahol kötetlenül tudjatok beszélgetni. Jegyezz meg minden információt! De csak a tényeket, mellőzd a prekoncepciókat és a véleményeket, nehéz kiszűrni, de engedd meg magadnak azt a luxust, hogy te alakítsd ki a sajátodat!

Egy barátom szerint az új munkahelyen először barátokat szerzünk és csak aztán ellenségeket. Részben egyet értek vele, fontosnak tartom viszont - mint minden helyzetben - az önazonosságot. Nem leszel mindenkinek a barátja, de a legrövidebb út az egyenes, ne akard másnak mutatni magadat, csak azért, hogy jó benyomást kelts! Hosszútávon úgyis kiderül a svindli. Ha nem szereted az operát, ne mondd, hogy kedveled. Leírok két példát egy szituációra. Az alap helyzet, hogy a "terepfelmérő" kávézás közben beszélgetsz a cég egyik nagyöregjével:

Kolléga: - Az asszonnyal a hétvégén az operába megyünk, imádom! Ott tudok kikapcsolni igazán. Te is kedveled?

Te: - Hogyne! Mi is gyakran járunk a párommal!

Kolléga: - Ohh ez csodás, kevesen kedvelik a te korosztályodból! Melyik a kedvenc darabod?

És itt a lebukás... kellemetlen!

Javaslatom:

Kolléga: - Az asszonnyal a hétvégén az operába megyünk, imádom! Ott tudok kikapcsolni igazán. Te is kedveled?

Te: Az én zenei ízlésem nem ilyen kifinomult, de csodállak, hogy képes vagy végig ülni. Biztosan nem csak a feleséged kedvéért hallgatod? :)

És már meg is van az első együtt nevetés!

Amikor belépünk egy céghez még nem vagyunk részei a vérkeringésnek. Amit érezhetünk hátránynak, de kovácsoljunk belőle előnyt! Nem lesz több első alkalmad, amikor a cég teszi meg rád az első benyomást! Még kívülről látod a dolgokat, az esetleges hibákat a rendszerben. Ezt nem kell azonnal a vezetőségre vagy a tulajdonosokra zúdítanod. Viszont mindent jegyzetelj le! Írd fel a gondolataidat, mert ezeket néhány hét múlva visszaolvasva olyan ötleket meríthetsz belőle amik nagy segítségedre lesznek.

Legyél proaktív! Vállalj feladatokat. Szegődj oda kollégák mellé munkakörtől függetlenül. Ez főleg abban az esetben fontos, hogy vezetőként fogsz dolgozni. Ismerd meg a beosztottjaid napi feladatait, nehézségeit. Neked könnyebben meg fognak nyílni.

Még mindig abban az esetben ha vezetőként fogsz dolgozni: készíts mélyinterjút a beosztotakkal. Nem elég ha csak te mutatkozol be. Légy kíváncsi az ő történetükre is! 

És akkor jöjjön néhány saját sztori. Az első munkahelyemen nem volt beilleszkedési tervem, nagyon fiatal voltam és igyekeztem mindenkinek megfelelni. A kollégáim marták egymást, eltérő információkat kaptam mindenhonnan és nem tudtam megtalálni a helyemet a vállalati kultúrában.

A következő munkahelyemen, profi betanulási segítséggel, ütemezetten haladtunk, voltak napok amikor én álltam a főnököm ajtajában, hogy tanítson nekem új dolgokat és volt amikor ő javasolta, hogy munkaidő után lenne még rám egy órája. Élvezettel szívtam magamba az információkat, nem áruk el nagy titkot ezen a helyen töltöttem a leghosszabb időt.

Tele voltam ambícióval, így megragadtam a lehetőséget és elfogadtam egy vezetői pozícióra adott ajánlatot és legnagyobb meglepetésemre egy sokkal nagyobb cégnél, mint a korábbi nem volt beilleszkedési terv, így csináltam magamnak! Annyira jól sikerült, hogy a vállalat teljes értékesítésre vonatkozó integrálási tervét az én javaslataim alapján készítették el.

Összefoglalva:

- kelts jó benyomást

- figylej, jegyzetelj

- keresd meg a "nagyöreget" és informálódj

- ötleteidet oszd meg a vezetőséggel

Végül pedig, ha új munkahelyeden bizonytalan vagy, fordulj hozzám és együtt találunk megoldást!